Reggel még mindig sötét volt a szobában, de mikor jobban szétnéztem, akkor láttam hogy azért, mert le volt húzva a redőny. Pont megfelelt a hangulat még a további alvásra, de nem tettem, mert mikor arra az oldalra fordultam, ahol este Doojoon aludt, nem volt senki. Kissé megrémültem hogy egyedül hagyott, de aztán gyorsan leosztottam magam belül, hogy miért félek, hisz biztos itt van a házban valahol...
Kicsit nyújtózkodtam és lustálkodtam még, de fogalmam nem volt hogy mennyi az idő, és órát se láttam sehol, ezért kénytelen voltam kimászni az ágyból. Halkan kinyitottam az ajtót, - ami még este nem volt becsukva - és kisettenkedtem a konyháig, ahol a széken Doojoon ült, és előtte a laptop-ja volt, amit nagyon bújt. Nem látott meg, mert háttal volt, ezért kénytelen voltam valamiként jelezni jelenlétemet.
- Jó reggelt! - ezt találtam a legtalálóbbnak
- Neked is! - hangzott a válasz, de nem fordult felém
Egy ideig vártam hátha mond még valamit, de nem tette.
- Mit csinálsz? - mentem közelebb hozzá
- Már semmit. - csukta le a gépet
- Akkor jól van. - húztam fel a szemöldököm, és szembe álltam vele - Tudsz már valamit? - céloztam arra ami miatt valójában ott voltam
- Igen. - hangzott a rövid válasz
Vártam volna hogy folytatja, de ez nem történt meg.
- Ééés?!? - sürgettem
- Mit és? Ha eljön az ideje, akkor elmondok mindent. - tartott kis szünetet - Nem aludtam semmit...
Gondoltam magamban hogy akkor is ilyen ha alszik, legalábbis tegnap volt olyan amikor ilyen volt...
- Hoztam neked ruhákat! - szólt
Furcsán néztem rá.
- Mikor mentél el?
- Egész este nem voltam itthon. Megvártam míg elalszol, aztán elmentem. A ruhákat meg reggel vettem.
- Miért hány óra? - lepődtem meg
Rámutatott az órára.
- Úristen! - szörnyedtem el mikor megláttam, hogy az óra fél tizenkettőt mutatott
- Nem vészes, mert hajnalban értünk haza! - mosolygott
- Összeszedem magam! - vettem kézbe a szatyrot, és mentem be a fürdőbe
Pont eltaláltam melyik az.
Letusoltam, és találtam egy törölközőt, ami összehajtva volt a szennyestartón. Gondoltam nekem van kirakva, de ha nem, akkor majd bocsánatot kérek.
A szatyor amiben Doojoon ruhákat hozott, tele volt. Örültem neki, bár kicsit furcsa volt hogy fehérnemű is volt benne...
- Ezek rohadt jól néznek ki! - jöttem ki egy rövidnaciban és trikóban, amik szintén elnyerték tetszésemet, habár nem otthoni viseletnek lehettek szánva - És nem csak ezek, hanem minden amit hoztál! Köszönöm! - folytattam áradozásomat, és adtam az arcára egy puszit
- Nincs mit! - szólalt meg, egy pillanatnyi szünet után
- Csak azt nem tudom hogy honnan tudtad a méreteimet... - adtam hangot kíváncsiságomnak
- Megnéztem a ruháidat. Ami azt illeti nem én válogattam össze őket, hanem mondtam az eladónak hogy mit akarok, és összegyűjtötte ezeket. - nézett végig rajtam
- Királyak! Szerelmes vagyok! - fordultam körbe
Doojoon megmosolyogta hogy ennyire örülök.
- Hoztam kaját is! Bent van a hűtőben.
Nem kellett kétszer mondani, már az említett helyen kerestem az ételt. Kivettem egy kínais dobozt, amit megmutattam Doojoon-nak hogy biztos az-e amit nekem szánt. Bólintott. Helyet foglaltam, és nekiláttam az evésnek.
- Jó étvágyat! - szólalt meg
- Khösi - dünnyögtem teleszájjal - Nem eszel? - nyeltem le a falatot
- Nem. Az lesz a legjobb ha lefekszek egy kicsit aludni. - állt fel, és tolta be a széket
- Oké!
- Ha valaki kopog, nem nyitsz neki ajtót, hanem szólsz nekem! Ugyanígy a telefonnal, vagy bármi mással amin kapcsolatba tudna veled lépni bárki is! - mondta komoly arckifejezéssel
Megszeppenve bólogattam.
A laptopját megfogta, és vitte magával, majd már csak az ajtócsukódást hallottam.
Nyammogtam, és azon kezdtem gondolkozni, hogy mit csináljak utána. Semmi hangosat nem lehetett, mert akkor Doojoon nem tudott volna aludni, és akkor leszedte volna a fejemet, bár nem mintha eszembe jutott volna, tekintettel rá.
Mikor végeztem, a szemetesbe hajítottam az üres dobozt, és halkan, szinte pipiskedve közlekedtem. A ruháimról levágtam a cimkéket, még mindig a hatásuk alatt voltam.
A bejárati ajtó kilincsére helyeztem a kezem, és lenyomtam azt - gondoltam majd kicsit levegőzök, hisz száz ágra sütött a nap, jó idő volt -, ám be volt zárva. Akkor jutott eszembe mikor mondta, hogy ne nyissák ajtót senkinek, de van kerítés is, meg egyáltalán minek ez a nagy óvatosság? Nem engem raboltak el, nem engem akartak...
Ezek után megpróbáltam felfedezni a házat. Nem volt nagyon nagy, de nem is volt kicsi, olyan pont jónak ítéltem meg. A nappaliszerű helynek az egyik fala szinte csak üveg volt, egy elhúzható üvegajtóval, ami a teraszra nyílt. Megpróbáltam kinyitni, ám az is zárva volt. Fogalmam se volt hogy hol, mert zárat nem láttam rajta, így csak álltam az ajtó előtt, és néztem ki rajta. A nap még nem sütött bele az arcomba, de már lehetett látni hogy hamarosan útját erre veszi.
Nem tudtam semmit csinálni, így azt láttam a legjobbnak ha követem Doojoon példáját, és ledőlök aludni tovább. Erre megfelelőnek találtam a TV előtt lévő szofát.
- Szeretlek! - simított végig egy kéz az arcomon
- Én is! - vágtam rá azonnal
Sötét szobában voltunk, nem tudtam kivenni hogy ki a partnerem, de az álombéli énem teljesen tisztába volt vele.
A fiú akinek az arcát nem láttam, közeledett felém, és apró puszit adott a számra. A nyakamba belecsókolt, majd óvatosan megemelt, és felültetett az asztalára, aminek addig csak támaszkodtam.
A nyakamtól egyre feljebb haladt, míg végül vadul tépni nem kezdte ajkaimat. Nyelve simogatta az enyémet, táncba hívta azt. Megbolondított az íze...
A keze felkúszott a combomtól a mellemig, amin meg is állapodott. Lágyan simogatta, minek hatására egyre izgatottabb lettem. Másik keze a ruhám cipzárját húzta le kínzó lassúsággal.
A kezemet végighúztam a még ruhákfedte felsőtestén, meg nem szakítva egy másodpercre sem a csókunkat.
A cipzárt lehúzta, a hátamon végigvezette az ujjait, amitől kirázott a hideg.
- Tedd meg! - súgtam kéjesen a fülébe, izgatásként
Halkan hallottam egy kis motoszkálást a háttérből. Nem törődtem vele.
Egy hatalmas puffanás hallatszott, amitől nagyon megijedtem.
A villany felkapcsolódott.
Egy alak állt tőlünk nem messze, gúnyos vigyorral az arcán, egyik kezében csővel lefelé egy pisztoly. Nem ismertem. Kétségbeesetten kaptam a tekintetem partneremre, aki nem mozdult, majd fokozatosan lerogyott a földre. A száján folyt ki a vér. Lesokkolódtam, nem tudtam hirtelen mozdulni, kitörtek a könnyeim.
Leugrottam az asztalról a fiúhoz, és szinte már hisztérikusan sírtam. A mellkasára rogytam. A forró könnyeimet, amik szüntelenül folytak egymás után, felitta a pólója. Mellkasa nem mozgott, a vér csak folyt.
- Doojoon! - ordítottam a sírástól eltorzult hangon
Felriadtam. Kapkodtam a levegőt. Tényleg sírtam. Doojoon ott állt nem messze tőlem, és kicsit rémült fejét vágott ő is.
- Hozok egy pohár vizet! - ment el az említett tárgyért
Hangosan szipogtam, és gyorsan vettem a levegőt még mindig.
- Tessék! - adta a kezembe a poharat
Elvettem tőle, és gyorsan megittam.
- Köszönöm! - mondtam neki mikor végeztem, és elvette tőlem immár üresen
- Mi történt? - ült le a lábam melletti szabad helyre
- Meghalt... valaki - nem akartam neki elmondani hogy ő volt
- Ismered? - tette fel a következő kérdést
- Igen. - csuklott el egy kicsit a hangom, és töröltem le a könnycseppeket
- Fontos lehet akkor neked ha képes vagy érte sírni.
Nem válaszoltam. Magam se tudtam a helyes választ.
Hirtelen megölelt.
- Én itt vagyok! Nincsen semmi baj! - suttogta
El se tudta képzelni mennyire jól esett hogy megérinthettem. Annyira valóságosnak tűnt az álom. Azt hittem hogy tényleg...
- Gyere ki levegőzni! - segített fel
Feltolt valami kis pöcköt az ajtó felett, és így már félre is tudta húzni azt. Ezért nem bírtam kinyitni...
Két napozószék volt egymás mellett kényelmesen kipárnázva. Sötét volt már, de a Hold annyira világított, hogy tisztán lehetett látni mindent.
Leheveredtem az egyik székre, amiben kényelmesen hátradőltem, pont jól volt beállítva.
- És - vettem mély levegőt hogy ki bírjam nyögni normálisan a mondatot - hogy aludtál?
- Jobban mint te. Addig aludtam, ameddig meg nem hallottam a nyöszörgésedet, pár perce.
- Sajnálom...
- Nincs semmi, már fél tíz van, szóval ideje volt ébredni. - nézett biztatóan felém
- Nem fogok többet aludni. - jelentettem ki
- Dehogyisnem! Az csak egy álom volt. Nem fog megtörténni!
- Tudom, de annyira... Jó. Ráhagyom.
Csend ült közénk.
- Miért vigyázol rám? - törtem meg azt, hosszú idő után
- Mindent elmondok időben! - vágta rá
Megforgattam a szemem, és ültem tovább.
- Nem tudom mi folyik körülöttem. Elrabolják a barátnőmet, aztán most itt ülök egy sráccal, akiről semmit se tudok, de mégis... - akadtam el
Doojoon felém fordult, és várakozóan nézett, ám én nem folytattam.
- Furcsa lány vagy te, de mégis... - rá kaptam a tekintetem, ám csak a vigyort láttam az arcán
Visszakaptam. Megmosolyogtam mikor leesett miért csinálta, de mégis beleültette a bogarat a fülembe.
- Bemegyek. Sok a szúnyog. - jelentettem ki
El akartam húzni az ajtót, ám az nem nyílt. Doojoon odajött, és a másik irányba tolva lazán kinyitotta.
Mosolygott a bénázásomon, én még bele is vörösödtem, de nem láthatta a sötétben.
Mikor láttam hogy fel akarja kapcsolni a lámpát, megállítottam.
- Ne! Sötétben akarok lenni! Úgy jobb.
- Te tudod! - vágta rá, bár szerintem jó nagy hülyeségnek gondolta
Ott hagytam, és elmentem a konyháig, ugyanis megint szomjas voltam. Semmi motoszkálást nem hallottam. Óvatosan nyúltam amihez csak értem, nem akartam semmiben sem kárt tenni, ám sötétbe érdekesebb volt a dolog, azért akartam. Olcsó játék hülyegyerekeknek...
A Hold fénye bevilágított az ablakon, így tudtam csak észrevenni az árnyékot, ami a földön mutatta meg jelenlétét. Mielőtt megfordultam, hozzám ért.
- A frászt hozod rám! - fordultam Doojoon-nal szembe
Nem szólt semmit, csak a kezét végighúzta lágyan az arcomon.
Egy darabig csak néztük egymást, nem akartam betelni az érzéssel, ami elárasztott.
- De mégis... - suttogta
- ...vonzódom hozzád! - mondtuk ki egyszerre
Óvatosan megcsókolt. Furcsa volt, de nagyon finom. Kezemmel automatikusan átkulcsoltam a nyakát, ő pedig simogatott, ahol csak ért. Tarkóját simogattam az egyik kezemmel, ami néha fel-fel siklott a haja közé. Nyelve a számba volt, belehümmögtem csókunkba. Kezeit a fenekem alá csúsztatta, és felültetett a konyhapultra. Kezét végighúzta az oldalamon, mire én hirtelen zihálva elváltam tőle.
- Kapcsold fel a villanyt!
- Miért? - nézett rám zavarodottan
- Csak kapcsold fel légyszíves! - mondtam kicsit remegő hangon
Doojoon elment megtenni amire kértem.
Bevillant amit álmodtam. Szinte ugyan úgy kezdődött, mint ahogy azt mi az imént megvalósítottunk. Nem akartam hogy úgy is folytatódjon... Tudtam hogy az csak egy hülye rémálom volt, de akkor is rettegtem tőle.
- Mostmár jó? - jött vissza
Aprót bólintottam. Ugyanúgy beálltunk, a csókot folytattuk. A trikóm alját óvatosan egyre feljebb tornázta, amíg el kellett válnunk, és kicsit felemelni a kezem hogy lebírja húzni azt. Csípőjét az enyémnek nyomta. Tisztán éreztem a férfiasságát. A hátamat simogatta, de megállt a melltartóm kapcsánál, hogy ki bírja pattintani, ám nem tette meg. Ajkai eltávolodtak az enyémtől, vággyal teli tekintettel, kicsit zihálva nézett végig rajtam. Megszeppenve néztem az arcát. Némi fájdalmat láttam kirajzolódni rajta. Lassan megfordult, és elsétált a hálószobájába. Felvettem a trikómat. Néztem ki a fejemből, és azt találgattam hogy mi lehetett ez. Az a része is hogy majdnem lefeküdtünk egymással, de főleg az hogy hirtelen eltűnt. Kimondta hogy érez valamit irántam, de én már teljesen biztos voltam benne hogy szeretem. Nem értem hogy lehet, mikor semmit nem tudok róla, és ráadásul kiszámíthatatlan is. Ez van. Ő meggondolta magát talán.
- Rohadt életbe! - hallottam a hangját, utána meg egy nagy puffanást
Beszaladtam a helyiségbe ahol Doojoon az ablaknál állt, én meg csak találgattam hogy mit csinálhatott, ameddig a szemközti falon meg nem láttam egy kis horpadást. Odamentem a fiúhoz és felemeltem a kezét. Felszisszent egy kicsit. Tiszta vér volt. Nagyon rossz látványt nyújtott.
- Te nem vagy normális. - jelentettem ki - Hol van a doboz?
- Megcsinálom egyedül! - húzta el a kezét
- Úgy ahogy a sebet is, igaz?
Erre már nem mondott semmit.
- Nem értelek... - suttogtam
- Nem is akarom. - jelentette ki
- Akkor mégis miért csináltad? - néztem a szemébe, és céloztam a kis afférunkra
- Nem lett volna szabad... - próbált belőle kijönni
- Nem lett volna szabad megismernem téged! - lettem mérges, és hagytam egyedül
Nem kötöttem be a sebét, nem foglalkoztam vele. Nem mondott el nekem semmit. Titkolózik folyamatosan.
Kiültem ismét a teraszra, immár egyedül. Nem érdekeltek a szúnyogok, de más se. Illetve csak... Doojoon. Mérges voltam, de legszívesebben sírtam volna.
*Egy hét múlva*
Alig szóltunk egymáshoz, csak éppen amennyit kellett. Szinte már beleőrültem a tudatlanságba, a bizonytalanságba. Távolságtartó volt már zavaróan. Az érzelmeim pedig nem csillapodtak azóta, amióta megcsókolt, és éreztem őt. Volt mikor elment egy szó nélkül, és én azt az időt kihasználtam arra hogy sírjak. Nem akartam előtte sírni. Fogalmam se volt hogy mi lett volna rá a reakciója. Lehet hogy figyelmen kívül hagyta volna, vagy odajött volna hozzám és megvigasztalt volna, holott ő volt az okozója nagyjából annak, amiért olyan állapotba kerültem.
Egy este megintcsak kint ültem a teraszon egyedül, mikor meghallottam hogy az ajtó nyílik mögülem.
- Elmegyek! - jelentette ki
Meg se moccantam.
- A barátnődért. - folytatta, mire kitágultak a szemeim és felpattantam a helyemről
- Megyek én is! - lettem izgatott
- Biztos hogy nem! - vágta rá, és ment be a szobába
- Nem teheted ezt! Ez volt az ok amiért idejöttem, és el akarok menni hogy mihamarabb lássam hogy jól van-e, ugyanis te még annyit sem bírtál elmondani... - mentem utána
- Nem érted hogy veszélyes? Nem véletlen nem akarom.- De ott akarok lenni! - erősködtem
- Nem akarom hogy bajod essen, érted? - fogta két keze közé az arcomat - Ha bármi bajod lenne, akkor én...
Csillogó szemekkel néztem rá, kitágult pupillával.
- Kérlek! - raktam rá egyik kezem, a még mindig arcomon pihenő egyik kézfejére
Kifújta a levegőt és elnézett oldalra, látszott hogy nagyon járt az agya. Kezei már maga mellett pihentek.
- Legyen! - nyögte ki végre amire annyira vártam
Örömömben a nyakába ugrottam, és cseppet sem éreztem már abból a feszültségből, ami oly sokáig közénk telepedett.
- Köszönöm! - suttogtam a fülébe
Apró szünet után vált el tőlem.
- Akkor mehetnénk is! - sürgetett
- Jóóó - szaladtam az ajtó felé, majd jöttem rá, hogy nem nálam volt a kulcs
Doojoon nyugodtan odasétált hozzám, és elintézte az akadályomat.
A kocsiban nem szóltunk egymáshoz, nem is tudtam már figyelni se, nagyon izgultam. Hogy miért? Több mint egy hete nem láttam a barátnőmet, akit a szemem láttára raboltak el, és nem tudtam
róla semmit, hála az embernek aki ott ült mellettem. Bár nem hittem hogy baja lehet, nem volt olyan érzésem. Doojoon akkor nem húzta volna idáig a dolgot... szerintem.
Sötét kihalt helyre érkeztünk. Valami raktárhelyiségszerű valamihez közel álltunk meg, amit Doojoon nagyon figyelt. Fény szűrődött ki a tetőhöz közeli vékony ablakokon keresztül.
- Bemegyek, és te itt maradsz. Itt hagyom a kocsikulcsot, és ha nem jövünk ki fél órán belül, vagy esetleg ami rosszabb hogy más jön ki hozzád, akkor elhajtasz. De azonnal! Ne érdekeljen hogy itt maradunk. Megértetted?
- Igen! - mondtam komolyan
- Ne csinálj semmi hülyeséget! - nézett mélyen a szemembe
- Nem fogok, de nem akarom hogy bajotok essen! - rezeltem kicsit be
- Elintézem őket, megmondtam neked! Nem lesz semmi baj! - nyúlt hátra a hátsó üléshez, és húzott onnan elő egy pisztolyt
Kitágult szemekkel néztem a kezében tartott eszközre. Reakciómat látva megszólalt.
- Nyugi, nem akarom használni... csak ha kell.
Egyáltalán nem vigasztalt.
Kiszállt a kocsiból, de én még utoljára megszólítottam.
- Doojoon! - meglepetten nézett rám - Vigyázz magadra!
Eresztett egy féloldalas mosolyt, majd becsukta a kocsiajtót.
Kissé voltam csak beszarva hogy ezek után mi lesz. Távolodó alakja beleveszett a sötétségbe.
Feszülten meredtem az épületre, ahonnan még jóval később sem szűrődött ki semmi zaj, legalábbis nagyobb. Nagyon ideges voltam, és nem nyugtatott az sem amit Doojoon mondott. Annak ellenére sem teljesítettem volna azt amit mondott, hogy már majdnem letelt az idő amin túl, elmondása szerint el kellet volna mennem. Nem hagytam volna őket itt. Soha!
A
tekintetem az óra, és az épület között cikázott, mikor meghallottam egy
durranást. Egy lövés volt. Hirtelen összeszorult a gyomrom. Fogalmam se volt
hogy ez most jót jelentett-e a részünkről, vagy éppen...
Még
egy, és még több töltény követte egymást, amit nem tudtam mire vélni. Nagyon
féltem. Lefagytam. Moccanni se bírtam.
Két
alak közeledett felém, a lövések sora már az éjszakéba veszett. Nem tudtam
kivenni hogy kik azok, de nagyon reméltem hogy...
Lassan
jöttek. Egyszer csak megláttam SuDae kissé sápadt, és Doojoon véres arcát. Akaratomon kívül is kiszálltam a kocsiból, és odarohantam hozzájuk.
-
Jól vagytok? - mentem oda először SuDae-hez
-
Igen, persze! - mosolygott rám
Nem
látszott rajta vérnyom, se seb, legalábbis azon a felületen amit láttam.
-
Hiányoztál! - öleltem meg
-
Te is nekem! - ölelt vissza
Olyan
jó volt tudni hogy ismét biztonságba volt...
Mikor
barátnőmtől eltávolodtam hogy ránézzek Doojoon-ra, a fiú szomorú tekintetével
kellett találkoznom.
-
Nincs semmi bajod? - érintettem meg ujjammal az ajkát, ami fel volt repedve
-
Nincs. - hangzott a tömör válasz
-
Nagyon köszönöm! Nem tudom hogy háláljam meg! - öleltem meg, és adtam majdnem a
szájára puszit
Meglepetésemre
nem volt rideg velem, hanem ő is adott egy puszit a fejem búbjára, ám választ
nem kaptam.
-
Hazaviszlek titeket! - dörmögte
- SuDae nálam lesz egy ideig úgy döntöttem. - néztem az említettre - Szóval akkor menjünk hozzám, ha lehet. Majd elnavigállak, vagy vezetek én! - támadt hirtelen ötletem- Majd elnavigálsz inkább... - és ment is a jármű felé
Nem nagyon tudtam mire vélni azt az "inkább" szót, de hát nagyon mást se a viselkedésében. Ismét csend telepedett ránk az út közben mint amikor odafele mentünk, csak annyi különbséggel hogy hárman voltunk. Bár meg tudtam érteni, hisz nem nagyon akartam faggatni Su-t hogy mi volt, hisz biztos szeretne mielőbb megfeledkezni, - legalábbis majdnem - erről az egészről. Ám mégse bírtam magammal, és megtörtem a csendet.
- Azok a lövések... Mit csináltál velük? - szegeztem a kérdést Doojoon-nak - Ugye, nem... - haraptam a számra, nehogy elkezdjek ilyenekről beszélni
- Nem öltem meg őket, ha arra célzol. - Hát hogyne arra céloztam volna?
Tovább nem is kellett mondania, fellélegeztem hogy élnek, akármilyen szemét rohadékok is voltak...
Valószínűleg elaludtam az úton, mert mikor felébredtem, már ismerős környéken voltunk. Nem kellett megszólalnom sem, Doojoon pontosan tudta hogy hol laktam. Nem lepett már meg. Rejtélyes ember volt. Nagyon is.
SuDae is elbóbiskolt a hátsóülésen, nem is csodálkoztam szegénykén.
Bementem vele a házba, majd mikor a nappaliba értünk szóltam hozzá.
- Menj csak fürödni, biztos már nagyon kivagy, egy zuhany segít majd, aztán pedig ledőlsz majd aludni, jó?
- Köszönöm! - mosolygott fáradtan, majd el is tűnt a fürdőszobába
Doojoont magunk mögött hagytuk mikor bejöttünk, ezért zavartan néztem körbe hogy vajon hol lehet. Az ajtóban állt, mintha valami miatt nem tudott volna bejönni, pedig az tárva nyitva volt előtte.
- Nem jössz be? Csinálok kávét meg fő...
- Nem, köszi! - vágott bele a szavamba - Beszélni akarok veled!
A meglepettségtől kicsit hezitáltam.
- Itt az ajtóban? - furcsálltam
- Igen. - zárta rövidre - Biztos nagyon bunkónak tűntem az alatt az idő alatt, amit együtt töltöttünk. Direkt csináltam. - kikerekedtek a szemeim
- Mi-miért?
- Aznap este mikor találkoztunk nem véletlen voltam ott, és segítettem neked. Igazából már rég figyeltelek. Megtetszettél és nem bírtam abbahagyni a kutakodást utánad. A fiúk akik megtámadtak titeket, az ellenségeim. Utálnak engem, és azzal akartak fájdalmat okozni nekem, hogy elveszik tőlem azt akit szeretek. Ám a barátnődet vitték el helyetted tévedésből, nem pedig téged. Láttam az egész jelenetet aznap este. Azért nem avatkoztam közbe, mert nem volt nálam semmi amivel le tudtam volna ütni három embert. Kettőt még talán elbírtam volna minden nélkül, de úgy már túl sokak voltak, így csak csenden figyeltem hogy mi történt. Lehet hülyén hangzik de örültem hogy nem téged vittek el. Tudtam hogy amint rájönnek hogy rossz embert hoztak el, a keresésedre indulnak, és SuDae-t nem fogják bántani. Nem engedtelek ki a házon kívülre, csak a teraszra, nehogy meglássa valaki hogy itt vagy. Bárki leadhatta volna a drótot nekik. Nem akartam hogy túl közel kerülj hozzám, de nem bírtam megálljt parancsolni magamnak, ezért történt az ami...
- Szeretlek! - csókoltam meg könnyek között
- Vágytam arra hogy kimond ezt az egy szót, amit annyira akartam hallani, egészen mostanáig. Én azóta így érzek mióta megpillantottalak kb. egy hónapja. De most jobban fáj ez a szó mindennél.
Ölelésem lazult körülötte, és felnéztem rá.
- Nem lehetünk együtt. - lett kicsit könnyes a szeme - Nem akarom hogy újra veszélybe kerüljön az életed miattam.
- Nem... - hitetlenkedtem - Nem fog! Veled akarok lenni, hisz te is ezt akarod.
- El kell felejtened! Én soha nem foglak tudni, de könyörgöm.... - folyt végig egy könnycsepp az arcán
- Nem... - suttogtam magam elé,és fogtam meg Doojoon bekötött kezét
A nap már felkelőben volt.
Amint láttam hogy hátrál, hozzábújtam és szorosan megöleltem. Kezei automatikusan átkulcsolták a derekamat. Remegő ajkakkal közeledtem az övéihez, és lágy csókba invitáltam. Nyelve áthatolt a számba. Még utoljára megízleltem édes csókját.
- Ne sírj! - törölt le pár könnycseppet, mikor szembe nézett velem
Neki is fénylett az arca tőle.
Lassan elkezdett hátrálni, majd egy keserű mosoly után megfordult, és már csak távolodó alakját lehetett látni. A lábam a földbe gyökerezett, nem fogtam fel a dolgot. Az autó elhajtott.
Sírva rogytam a földre. Szeretlek Doojoon!
Akkor láttam utoljára...
