The beginning of My love (Lee Joon)

Fülessel a fülemben álltam a fal mellett, és vártam mikor jön végre a metrószerelvény. Este volt már szinte, de ilyenkor sem csappan az emberek létszáma a föld alatt. Minden nap megtettem ezt az utat, megszoktam már a helyzetet. Alig vártam már hogy végre hazaérjek.
A hangját lehetett már hallani - fülesen keresztül is -, az erős fuvallat jelezte hogy másodpercek kérdése, és vége a várakozásnak.
Az ajtók nyitódtak, és minden ember odacsődült hozzájuk. Sikeresen odaálltam az ajtóval szembeni szabad helyre, és az ülésekhez kapcsolt fémrúdba kapaszkodva értem el, hogy stabilan meg tudjak állni. A földet és az embereket pásztáztam. A fülhallgatót kihúztam a fülemből, és hallgattam az emberek közt folyó beszélgetéseket. Hol az egyiket, hol a másikat.
Kezdtek felszabadulni a helyek az idő múlásával, de azért mértékkel. Az egyik ülőalkalmatosságon - ami nem volt tőlem egyáltalán messze -, láttam némi helyet, ezért leültem. Mellettem egy nő foglalt helyet, olyan 40 év körüli, és már az út eleje óta lehetett hallani hogy köhög. Nem foglalkoztam vele, hisz más is szokott köhögni...
Egyre többször, és egyre hangosabban és keservesebben köhögött, amitől már én is kicsit megrémültem.
- Hölgyem, minden rendben? - fordultam oda hozzá, és kissé remegő hangon kérdeztem

A nő hátradőlt, és bólogatott, holott már vörösek voltak a szemei, és hörgött is. Kétségbeesett tekintettel fordultam el tőle, és gondolkoztam hogy mit tehetnék. Senki nem figyelt rá, csak én. Egyszercsak abbamaradt a köhögés. Ijedten fordultam ismét oda hozzá. A szeme csukva volt, a kezei belehullottak az ölébe. Kicsit megrángattam a vállát hogy felébredjen, ám nem tette meg. Alig kaptam levegőt, nagyon kétségbe estem.
- Valaki segítsen! - próbáltam hangosan mondani, ami félig-meddig sikerült
Mindenki akit láttam az csak ijedten, kikerekedett szemekkel nézett, de egyik sem mozdult meg, és segített. Könyörgő szemekkel néztem szinte, mire a kisebb tömegből - ami közben odacsődült körénk -, kirontott egy fiú, és odajött hozzánk.

- Mi történt? - kérdezte idegesen, és közben megnézte hogy van-e pulzusa a nőnek
- Nem tudom, köhögött aztán meg elájult vagy... - hadartam
- Nincs pulzusa. - mondta halkan maga elé
- Mit segítsek?
- Tartsd a fejét! - közben lefektette a földre
Engedelmeskedtem, és mikor már nem volt rám szükség, elrohantam a sofőrhöz, és szóltam neki hogy nehogy tovább menjen, mert pont már egy megállóban voltunk.
Szó szerint tömeg volt már mire visszamentem. A fiú próbálta újraéleszteni a nőt, fáradhatatlanul "pumpálta" belé a levegőt.
- Ne váltsalak? - tettem fel a kérdést, amikor már elég közel voltam
Nem reagált, csak csinálta tovább.
- El az útból! - hallottam magam mögül, de nem nekem szólt
Az emberek eloszlottak, és utat engedtek a mentősöknek. Átvette az egyik az újraélesztés feladatát a fiútól, aki odajött hozzám. Még mindig remegtem.
Mindenkit letereltek a szerelvényről, hogy nincs itt semmi látnivaló, csak minket nem, mert mi tudtunk csak arról beszélni mi is történt. Elmondtam azt amit láttam.
- Nincs semmi baj! - simogatta meg a hátamat a srác
Féltem, így azt se tudtam mit cselekszem. Odabújtam hozzá, és szabad utat engedtem a már kitörni vágyó könnyeimnek. Szorosan magához ölelt, és vigasztalt.
- Van pulzusa! - állapította meg az egyik életmentő
Nem csak a mentők, de mi is fellélegeztünk a hír hallatán.
A hölgyet felrakták egy hordágyra, és mentek el vele.
- Ügyesek voltatok! Köszönjük! - fordult felénk az egyik életmentő, de aztán ment is tovább
Mindenki elment, nem volt már látnivaló. Le kellett ülnöm a megállóba, ugyanis még mindig nem tértem magamhoz. A fiú nem tágított mellőlem.
- Jól vagy?
- Már kicsit igen... Főleg hogy él. - mosolyogtam rá - Hála neked!

- Ha te nem veszed észre, akkor már lehet... - hallgatott el - Maradjunk abban hogy közösen csináltuk!
Baromi cuki volt ahogy ezt mondta. Jól esett, de akkor sem értettem vele egyet.
- Lee Joon! - nyújtotta kezét
- ______! - ráztam meg azt
A metrószerelvény egy hangos csikorgással indult el valamerre.
- Gyere! - fogta meg a kezem és mikor felállt engem is magával húzott
- Most hova? - értetlenkedtem
- Felmegyünk, és megnézzük hogy innen most merre tovább.
- Hol vagyunk amúgy? - kérdeztem mielőtt gondolkoztam volna, hisz ott volt az orrom előtt szinte a kijelző ami mutatta - Oh.
Mosolygott egyet a hülyeségemen, és már azt vettem észre hogy a mozgólépcsőn voltunk, amit soha nem tudtam megszokni hogy olyan meredek, és hosszú...
- Félsz? - kérdezte mikor látta, hogy fel se merek nézni
- Kicsit...
- Ideállok mögéd jó? - és már meg is tette
- Mi? DE..
- Itt vagyok! - érintette meg egyik kezével a derekamat
Megnyugodtam az érintésétől. Bár igaz hogy egy idegen volt valójában, mégis olyan volt mintha már ezer éve ismernénk egymást.
Mikor vége lett, odajött mellém, és megfogta a kezem, amit nem is bántam, hisz nehogy elveszítsük egymást a tömegben. Néha nekem jött egy-két ember, és mikor ezt érezte, szorított a kezemen egy kicsit.
A lépcsőt sikeresen megmászva jutottunk végre a felszínre. Kikeveredtünk a tömegből, és elengedte a kezem.
- Bocsi, csak, féltem hogy elkavarodsz.
- Semmi baj. Még örültem is neki. - mosolyogtam rá a biztatóan - Szóóval... - fordultam körbe - Ah, innen hazatalálok! - ült ki diadalittas mosoly az arcomra
- Most ennek nem tudom hogy örüljek-e... - vakarta meg a tarkóját
Furcsán néztem rá, majd mikor látta hogy nem értem, folytatta.
- Nem tudunk ketten bolyongani a városban.
- És te azt honnan veszed hogy nem a város másik végébe kell mennünk? Csak azt mondtam hogy tudom merre kell menni. - vigyorogtam - Amúgy te nem akarsz hazamenni, vagy mi?
- Előtte elkísérlek, mert nem szeretném ha megint valami baj lenne. - mosolygott
- Azt én se... - rázott ki szinte a hideg - Köszi! Akkor menjünk! - indultam el

Mellettem haladt egy ideig majd megszólalt.
- És amúgy mi járatban voltál a metrón?
- Minden nap ezzel a járattal megyek haza, illetve többnyire.
- Én is minden nap azzal utazom... Hogy-hogy nem láttalak még eddig?
- Hát nem tudom, ezt kérdezem magamtól én is. - mosolyogtam az orom alatt
- Olyan fura hogy az emberek egy ilyen dolog után - célzott a metrón történtekre - kicsit azért megviseltek, de én egyáltalán nem.
- Hát most már én se... de ez azt hiszem hogy... olyan mintha miattad lenne.
- Erre céloztam én is! - nevetett
Csendben ballagtam mellette, és gondolkoztam a dolgon. Hiába nem ismertem, csak alig egy órája, olyan érzéseket tápláltam iránta, amit én magam sem tudtam mit jelent.
Sokat sétáltunk, és közben elég sok mindent megtudtunk egymásról.
- Van egy rossz hírem! - húztam el a szám
Rám kapta tekintetét, és várta hogy folytassam.
- Mindjárt otthon vagyunk...
Lehajtotta a fejét, és nem mondott semmit. Mikor a bejárati ajtóhoz értünk, odafordultam hozzá.
- Köszönöm hogy eljöttél velem. és nagyon örülök hogy találkoztunk! - adtam egy puszit az arcára
Magához ölelt ami kissé meglepett, de nem távolodtam el tőle.
- Biztos hogy most már minden rendben? - nézett a szemembe
- Igen, de ha nem, akkor sem őrizhetnél egész éjszaka... - mosolyogtam
- Ha akarnád akkor megtenném! - jött egészen közel
- Azt azért még nem. - suttogtam szinte a szájára
Azt a kis távolságot megszüntetve köztünk csókolt meg, és nyomott a hideg falhoz. Visszacsókolni visszacsókoltam de egy idő után már levegőt sem kaptam, és kicsit kibújtam előle.
- Ez mi volt? - mosolyogtam sejtelmesen
- Hát, nem tudom, de úgy látom hogy benne vagy. - ejtett egy félmosolyt, és adott újra egy csókot
- Mmm... - jeleztem hogy elég
Meglepetten nézett rám.
- Elég mert a végén még rossz vége lesz! - nyitottam ki az ajtót
Álltam a nyitott ajtóban és néztem ahogy pásztázza a földet.
- Gyere ide! - adtam be a derekamat
Mosolyt csalt az arcára ez a mondatom, és engedtem hogy megcsókoljon még utoljára, mielőtt elmegy.
- Holnap hívlak! - támasztotta homlokát az enyémnek
- Reméltem is! - haraptam be alsó ajkam
- Jó éjszakát! - adott egy puszit a homlokomra
- Neked is, és el ne felejts!
Adott egy puszit, és újra elköszönt, majd már csak a távolodó alakját lehetett látni.
Elégedett mosollyal az arcomon csuktam be a bejárati ajtót.
Ez valaminek a kezdete...

I can't live without You (Doojoon) 1/2 rész

Sötét utca, kihalt városrész, egyedül a barátnőmmel SuDae-vel. Hazafelé tartottunk éppen egy buliból, ami már eléggé elfajult, így jobbnak láttuk lelépni még mielőtt bármibe belekeverednénk. Egy sötétebb utcába fordultunk be, aminek a végénél ha jól láttam három alak sétált felénk. Nem fordulhattunk vissza már, mert azzal még jobban feltűnőek lettünk volna. Csendben pásztáztuk a földet remélve, hogy nem csinálnak semmit mikor egymás mellé érünk. Hangosak voltak, baromkodtak mint amit ilyenkor mindenki csinál az éjszakai bulik után. Vészesen közel voltak már, mikor elkezdték nyomatni a hülye dumáikat. Én rájuk se néztem, azonban SuDae nem így cselekedett. Hirtelen megtorpant, és a meglepettségtől én se tudtam mást tenni.
- Ő az! - vigyorodott el az egyik SuDae-t méregetve
A többi is gúnyos mosolyra húzta a száját. Megragadták Su-t, és ráncigálni kezdték abba az irányba, ahonnan jöttek. Sikított is, ám a szájára tapasztotta az egyik a kezét, így tompítva segítség kérését. Próbáltam neki segíteni, ám a háromból egy, csak velem foglakozott. A kezeimet hátrafogta jó szorosan, és nem foglalkozott azzal sem hogy, hogy ráncigálom azért hogy engedjen el. Olyan volt, mint egy oszlop, amit nem lehet kidönteni. Semerre se mozdult. Ameddig én próbáltam megszabadulni, addig barátnőmet már elvonszolták mellőlem. Nagyon meg voltam rémülve, és tehetetlennek éreztem magam. Az is voltam.
Tett velem pár lépést előre a férfi, és mikor látta hogy a barátai megszerezték azt, amit akartak, a földre lökött teljes erejéből, és otthagyott. Arccal a földre estem, kezeimmel próbáltam tompítani esésem. Hallottam amint bevágják a kocsinak az ajtaját, és kerékcsikorgatva elhajtanak. Feltápászkodtam a földről, és csak sírtam. A sós könnycseppek marták az arcomon éktelenkedő sebet. Nem érdekelt az sem, csak az, hogy elrabolták a barátnőmet, és még csak azt az átkozott járművet se láttam amivel elvitték.
Próbáltam elindulni valamerre, a fal mellett kötöttem ki, aminek nekitámaszkodtam háttal. Arcomat a kezembe temettem, és hátamat végighúzva a hideg házoldalon csúsztam le guggolásba. Az utcában visszhangoztak szipogásaim. Néhány léptet hallottam meg közeledni. Felnéztem, és egy fiú állt előttem. Engem mért fel. Kicsit megszeppentem, és belém ragadt a lélegzet. Kezét felém nyújtotta segítségképpen a felálláshoz. Lassan és félve bár, de remegő kezemet belehelyeztem az övébe, és felálltam.
- Mi történt veled? - törte meg a csendet
- Nem fogsz nekem hinni úgysem... - kerültem a szemkontaktust
- Hidd el, hinni fogok neked! - szólt teljesen komolyan
- Huu - fújtam ki a levegőt - A barátnőmet elrabolták. - néztem a szemébe, már amennyire tudtam, mert csak egy nagyon halvány fény világította meg az arca néhány szegletét.
Egy arcizma sem rendült meg. Meg sem lepődött. Olyan volt, mintha tudta volna hogy ezt fogom mondani.
Megfogta a kezem, és kihúzott a fényre, hogy jobban megvizslassa arcomat.

- Ez elég csúnya! - fogta meg az államat, és úgy fordította azt az oldalamat a fény felé amin volt a - valószínűleg - horzsolásom
Csak bámultam gyönyörű szép barna íriszeit, ahogy azok az arcomat pásztázzák. Meg sem kérdezte mitől lett az olyan, amilyen. Különösebb figyelmet nem fordítottam ennek a furcsaságnak. Hirtelen olyan érzésem volt, mintha érintése égetne, és eltávolodtam tőle.
- Gyere velem! - fogta meg ismét a kezem, de én elrántottam azt
- Honnan tudjam, hogy te nem akarsz bántani? Nem is ismerlek!
- Ha rosszat akarnék azt már észrevetted volna! - volt valami abban amit mondott
Furcsamód nem ismertem, de valahogy bíztam benne. Tényleg nem úgy viselkedett mint aki bármelyik pillanatban kést ránt, és megöl...
- Hívom a rendőrséget! Már rég meg kellett volna tennem... - húztam elő a telefonomat
- Ácsi! - tolta arább a kezemet, amiben a készülék volt
- Most ez mi? Ha nem hívom őket, akkor a büdös életben nem lesz meg... - céloztam a barátnőmre - Na! - próbáltam ismét megtekinteni a telefonomat
Nagyon meg voltam lepve a reakcióján.
- Én elintézem! - kereste tekintetem
Nem szóltam, csak lassan belecsúsztattam a farzsebembe a készüléket, és meglepetten néztem a szemébe. Nagyon furcsa volt nekem, de nem féltem tőle.
- Haza akarok menni! - adtam hangot akaratomnak, így is terelve a témát a kb. majdnem egy perce tartó csendben
- Nem mehetsz haza! Nem leszel biztonságban, én vigyázok rád!
- Mi? - kerekedtek ki szemeim
- Ezt nem itt fogjuk megbeszélni... - nézett oldalra egy kicsit
Lehet hogy meggondolatlanul tettem amit tettem, de mentem vele. Egy fekete autóba ült be, ki se nyitva nekem az ajtót szállt be a járműbe, és mutogatott onnan nekem, ugyanis én megálltam jó 3 méterrel arrább.
Kelletlenül ültem be hozzá. A szemem sarkából láttam hogy engem néz, így kénytelen voltam ránézni.
- Öhm... Akkor most hova is megyünk? - érdeklődtem
- Majd meglátod! - vetette oda nekem, és be is indította a kocsit
Idegesen kifújtam a levegőt, és hátrahajtottam a fejem. Ott ültem egy idegen mellett, aki állítólag segíteni akar nekem. Miért? Gőzöm sincs. Talán ez volt a legfrusztrálóbb az egészben. A hab a tortán pedig az, hogy elraboltak egy embert - akit ha most nem is nézünk hogy a legjobb barátnőm - és még csak nem is jelentjük be. Életemben nem csináltam ekkora hülyeséget.
Már egy ideje kocsikáztunk, amikor megfordult a fejemben, hogy megkérdezem hogy mennyire van még messze az a hely amit, szintén nem tudok mi, de féltem hogy a fejemhez vágja hogy : "Majd megtudod!" vagy valami ehhez hasonló bunkóság.
Akármennyire szerettem volna, nem bírtam egyszerűen ébren maradni. Elnehezedtek pilláim, és már csak akkor nyitódtak ki, mikor egy hatalmas fékezés eredményeként majdnem lefejeltem a műszerfalat. A titokzatos idegenem száját elhagyta egy-két szépnek nem mondható szó, aztán mintha mi se történt volna hajtott tovább.
Nem is érdekelt hogy hol vagyunk már, mert biztos voltam benne hogy innen nem találok haza, mert úgy éreztem már nem ezen a kontinensen vagyunk.
Síri csend volt végig, ami nem volt nyomasztó, csak nem ezt szoktam meg. Néztem ki az ablakon, bár nem sokmi látnivaló volt így este. Annyira elbambultam, hogy észre se vettem hogy megérkeztünk, csak akkor zökkentem ki, mikor a karomon végigsimított lágyan egy kéz. Az érintés helyére kaptam a fejem, majd a fiúra aki engem nézett várva gondolom hogy kiszálljak vagy valami.
- Megérkeztünk! - nyomatékosította bennem
Feleszméltem, és kinyitottam az ajtót, amin sikeresen kikecmeregtem ugyanis szinte elfelejtettem állni, - kis túlzással - olyan régen elindultunk már. Körbenéztem, és egy elég csendesnek tűnő helyen voltunk. Kisebb házak voltak szerte-szét, és mi is egy ilyennek a kocsifeljáróján voltunk. Nem tudtam hogy mit csináljak, így csak bámultam megint ki a fejemből, mikor a szemem az éppen a házba tartó fiúra tévedt. Unott fejjel fordult felém.
- Neked a mániád, hogy nem mozdulsz semerre?
Megforgattam a szemem, és megindultam utána. Pár órája amikor találkoztunk tök rendes volt, de most meg olyan... bunkó velem. Csak szidni tudtam magam hogy eljöttem vele... akárhová, de nem volt más választásom ha már tud segíteni. Legalábbis azt mondta...
Bevezényelt a hálószobájába, ahol leültetett az ágyra. Megszeppenve néztem, ahogyan a fiú ki-be járkál a szobából, láthatóan valamit keresve. Mikor ismét egyedül hagyott, körülnéztem. Mit mondjak róla... Olyan igazi pasis helyiség volt, a többivel együtt amit láttam eddig. Látszott hogy egyedül él, már csak ha azt nézzük, hogy egy ágy van, bár az kétszemélyes.
- _______! - szólított a nevemen, minek hallatán nem kifejezés hogy meglepődtem
Ott állt az ajtóban, valószínűleg már ott lehetett egy ideje, mert még elkaptam a rosszalló tekintetét, ami utána átváltott kicsit feszültbe.

- Őőő... vagyis csak ülj le az ágyra, és maradj ott! - mondta tarkóját vakarva
Éppen csak annyi volt az eltérés amit mondott, és a valóság közt hogy álltam. Leültem ahogy azt mondta, és rá se néztem. Azon gondolkoztam hogy ki ő. Mint derült égből villámcsapás, úgy fúrta bele magát az elmémbe, és ki se akart onnan jönni.
Leült velem szembe, és maga mellé rakott valamit. Nem láttam mi az, hisz nem nagyon tudott érdekelni. Lágyan az arcomra helyezte kezét, és kényszerített hogy felé forduljak. A másik kezében már ott volt egy anyag, átitatva alkohollal. Nagyon megcsapta hirtelen az orromat.
Engedtem neki hogy a bőrömhöz érintse a gézt.
- A KURVA...!!! - hagyták el e szavak a számat, pedig tudtam volna még folytatni...
- Sss, muszáj! Ráadásul még koszos is. - csitítgatott
Kissé bekönnyeztem attól ahogy csípte az arcomat az az átkozott alkohol, de nem rinyáltam tovább. Óvatosan érintette hozzá minden egyes törlésnél.  Csendben ültünk tovább, amit viszont én feszültnek éreztem, de az ő arcáról nem ezt lehetett leolvasni. Nyugalmat árasztott.
- Mi a neved? - tettem fel halkan a kérdést
Kénytelen voltam megkérdezni, mert ennyire nem tudtam róla semmit.
Kezét kicsit elhúzta az arcomtól, és válaszolt.
- Yoon Doojoon.
Kis szünet után szólaltam csak meg.
- Te meg ugyebár tudod az enyémet... - tettem megjegyzést

Újból törölt egyet-kettőt a sebemen, majd csak nézte azt, amiről szemei a az én íriszeimre vándoroltak.
- Köszönöm! - mosolyogtam rá hálásan
- Nincs mit. - állt fel, és hagyott ott
Nem tudtam eligazodni rajta, bár mondjuk lehet hogy az előbb bunkó voltam vele, de ő is megérthetné az én helyzetemet.
Utána mentem halkan, de sehol nem láttam, és még csak zajt se hallottam. Leültem a konyhában egy székre, várva hogy majd előbukkan. Igazából azt akartam tőle megkérdezni, hogy hol aludhatnék.
Az álmosság ismét legyőzött és kicsit megszunnyadtam, de csak azért kicsit mert Doojoon felébresztett.
- Miért itt alszol? Ott van bent az ágy. Gyere! - indult el
- Az ágyon? - kerekedtek ki a szemeim
- Az emberek azon szoktak aludni. - mosolyodott el egy kicsit, de csak mértékkel
Azért be kell valljam, nem volt annyira ellenemre az ötlet...
Szinte futottam utána a megváltást jelentő szobába. Még mielőtt elvetettem volna magam, megállított.
- Gondolom nem akarsz ebben a ruhában aludni...
Végignéztem magamon, és tényleg igaza volt. Táncsak nem kéne abban nyugovóra térni, amiben már vagy fél napja vagyok...
 - Itt van ez, - nyomott a kezembe egy pólót - bocsi de nincs más, de ígérem hogy holnapra hozok neked ruhákat. De várj! - jutott eszébe valami
A szekrénybe turkált, míg végül meg nem talált egy nadrágot is, ami nem is tűnt nagynak.
- Tessék! Adta oda azt is
- Köszönöm! - haraptam be az alsó ajkam
Egy pillanatig kellet csak ránéznem, mire vette az adást.
- Jaaa, akkor... én... mindjárt jövök... - és becsukta maga után az ajtót
Megmosolyogtam azt, hogy láttam rajta kicsit zavarban volt. Jól is esett valamiért. Felhúztam magamra a pizsamául szolgáló ruhákat - amikbe jó melegem volt - és épphogy végeztem, már hallottam is a kopogást.
- Gyere! - szóltam neki
Miközben bejött, a ruháimat összehajtottam, és leraktam a földre jobb ötlet híján.
Befeküdtem az ágyba, és elhelyezkedtem. Doojoon odajött hozzám és végigsimított a hajamon. Nagyon zavarba jöttem.
- Jó éjt! - fordult sarkon, és ment volna el
- Hova mész? - lepődtem meg
- Kimegyek a kanapéra aludni.
- Miattam nem alszol itt? Maradj légyszíves! - néztem rá könyörgő szemekkel

Szinte láttam ahogy a fejében mennyi minden kavarog.
- Biztos? - kérdezte halkan
- Teljesen! - feleltem
Lekapcsolta a villanyt, és hallottam ahogy az ágy másik végében megszabadul a ruháitól, amik halk suhogással értek földet. Oda se mertem nézni.
Éreztem ahogy besüpped mellettem a matrac. Olyan volt, mintha égetett volna tekintete hátulról, ezért megfordultam hogy megnézzem.
- Jó éjt! - suttogtam, mikor találkoztam a halványan, de látható szempárjával
- Viszont!
Megmagyarázhatatlan érzéssel magam körül ragadott el az álom.

Give me a chance (Zelo) 18+

Egyhetes kiránduláson voltunk az osztállyal, de csak azért mert megnyertünk egy pályázatot, semmi másért. Meg is értem miért nem vittek minket sehova...
Egy hatalmas hotelben voltunk, aminek volt saját belső, és külső medencéje rengeteg csúszdával, és egyéb wellness cuccokkal. Az osztály létszáma elég csekély volt, mert nagyon sokan elvándoroltak tőlünk az idők során. Én nem voltam az a nagymenő lány, de azért ha arról volt szó, engem se kellett félteni. Mivel az osztályban alig voltak lányok, - egy kettő kivételével - és azok is a kis aranyos, magolós kislányok, akik elvannak egymással, így a fiúkhoz csapódtam, de onnan is csak a nagyjából normálisakhoz, illetve számomra teljesen normálisakhoz.
- Himchan ne!!! - sikítottam szinte, hogy ne csapjon le vízzel, ám ez nem tántorította el
Nem is egyszer csapott le, aminek hatására a hajam, az embertelen állapotba került. Próbáltam menekülni, de nem sikerült, mert a másik oldalról már Jongup várt "tüzelésre" készen. Nem hagytak más utat, minthogy kimeneküljek onnan, de addig sem hagyták rá. Kimásztam a vízből, és nagyon csúnyán néztem rájuk, és a közben csatlakozó fiúkra is.
Elmentem a törölközőmért, amivel a megtörölgettem a hajam, és odasétáltam a medence szélénél támaszkodó Zelo-hoz.
- Gyere már vissza! - hallatszott Daehyun ordítása
Mit sem törődve vele, guggoltam le Zelo-hoz, és vártam hogy megszólaljon, mert nagyon csendes volt. Rám se nézett, csak hallgatott és bámult ki a fejéből. Meguntam ott guggolni, ezért leültem mellé, és a lábaimat a vízbe lógattam. Egyszer csak Zelo megfogta a kezem, amibe bele is pirultam volna, ha lett volna időm, ugyanis teljes erejéből belerántott a vízbe. Nagy lélegzet szakadt fel a torkomból, mikor újra a víz felszíne felett volt a fejem.
- Normális vagy? - törölgettem a szemem hogy kibírjam nyitni azt
- Nem hagyhattam ki! - találkoztam a mosollyal, ami szétterült a fején, mikor kinyitottam a szemem
- Olyan hülye vagy! - támaszkodtam meg két kezemmel és húztam fel magam Zelo-nak hátat fordítva

Nem törődve Daehyun szólingatásaival mentem végig a hosszú folyosón, ami elvezetett a lifthez.
- ______! - szólított meg a tanárnő
- Igen? - fordultam meg
- Nem sokára fel kéne jönni, mert már este van lassan!
- Éppen a szobámba tartok tanárnő! - hiányoztak még ezek a felesleges körök...
- Akkor jó. Nem szólnál a többieknek is? Nem találom őket... De csak annyit kell mondani, hogy még egy órájuk van!
- Itt vannak a medencében. Most jöttem el onnan... - ilyen értelmes beszélgetést...
- Oh, akkor köszönöm! - és már ment is a másik irányba
Felhúztam a szemöldököm, és lassan odafordultam az eredeti célomhoz. Azt hittem már, hogy a lift nem fog odaérni soha, mikor már végre kinyílt az ajtaja előttem. Beléptem, majd mikor szembe kerültem a folyosó végével, ahonnan elindultam, Jongup alakját láttam ahogyan felém fut. Gyorsan megnyomtam a gombot, hogy biztos becsukódjon előtte, de nagyon gyorsan közeledett, én meg már szinte ütlegeltem azt, mint egy nem normális. Próbálkozásom nem bizonyult elég hatékonynak, ugyanis Up lába megakadályozta azt, hogy az ajtó becsukódjon előtte. Fejemet a lift oldalának támasztottam, tekintetemet a plafonra emeltem, és kifújtam a levegőt.

- Nem sikerült! - vigyorgott a hangjából ítélve

- Ez nem az én napom! -hangzott válaszom, és ránéztem a fiúra - Megyek is fürdeni, aztán fekszek lefelé... 

- Alszol? Azt hittük még átjössz hozzánk egy kicsit.

- Nem is lehet! - néztem rá zavarodottan

- Téged az mióta zavar? - mosolyodott el

- Nem-nem. Miért nem ti jöttök át?

- Azok mellé? - célzott a lányokra, akik a szobatársaim voltak - Biztos nem. Jó lett volna ha velünk lehettél volna. Nem lenne ilyen probléma...

- De nem vagyok, és nem megyek át. - zártam le a témát

- Hát te tudod... - és már fel is értünk

A szobáink egymás mellett voltak. Ő bement az övébe, én meg az enyémbe. Beléptem a fürdőszobába, és a vizes törölközőmet ráterítettem a radiátorra. Alig vártam hogy végre megszabaduljak a bőrömre tapadt klórtól. 

A zuhanykabint kinyitottam, és beléptem. Baromi halkan belehetett csukni és nyitni, ami nagyon tetszett, mert reggel nem kellett arra kelni, hogy valamelyik lány fürdik. Fürdőruhában voltam, és úgy engedtem magamra a forró vizet. Mindig így csináltam, hogy abból is egy kicsit ázzon ki a klór. Kintről a zene behallatszott, ami még mindig úgy szólt, mintha még fényes nappal lett volna. Ahogy megfordultam a kabinban, a párától nem nagyon lehetett kilátni, de kirajzolódott egy alak. Azonnal elzártam a vizet, és megtekintettem ki az.
- Zelo, te mit csinálsz??? - lepődtem meg

- Hozzád jöttem! - közeledett felém
- Öhm... de fürdök! - néztem rá furcsán
Bejött hozzám, majd hirtelen lefogta mind a két kezem, és a falhoz nyomott. Belecsókolt a nyakhajlatomba, ami sóhajt csalt ki belőlem. Egyre feljebb haladt, aminek következtében elért a számig.
- Akarlak! - suttogta a számba
Eljátszadoztam a gondolattal én is néha hogy mi lenne ha... De nem gondoltam, hogy ő ezt most meg is akarja valósítani. Mindig is vonzódtam Zelo-hoz, de eszembe se jutott, hogy talán ő is hozzám.
Nyelve utat tört a számba, és szorítása folyamatosan lazult, amíg végül mind két kezem végig nem simított a hasán.
- Sok rajtunk a ruha! - húzta kaján vigyorra a száját
Ő is csak a gyatyájában volt. A kabin ajtaját behúzta, és újra testemhez simult. Keze a derekamat szorította, hogy minél közelebb legyek hozzá, aztán onnan lecsúszott a fenekemre, amibe jól belemarkolt. Egy elégedetlen morgással elvált tőlem, és a melltartóm kapcsát felfedezve akarta kipattintani azt, de én megállítottam.
- Mit csinálunk? - hűltem el, és húzódtam el tőle olyan messze, amennyire csak lehetett, bár az nem volt nagy távolság

- Nem akarod? - nézett rám kicsit értetlenül
- Nem is jelentek neked semmit...
- Te most ezt a hülyeséget honnan szedted?
- Onnan hogy 3 éve vagyunk osztálytársak, és soha nem közeledtél felém... úgy.
- Ha tudnád hányszor akartam... - jött az intim szférámba ismét
Elmosolyodtam, aminek láttán ő se habozott, és lassan, de biztosan lehelt egy csókot a számra. Újra bepróbálkozott az akciójával, amivel most sikerrel is járt. Zavarban voltam előtte, aminek hatására egyből mellem elé kaptam a kezem.
- Nem kell félni, lazulj el! - suttogta a fülembe, és közben a kezemet folyamatosan engedtem le
Apró csókokkal árasztott el, ahol csak ért. Testem teljes lázban égett, elöntött a forróság. Nagyon kívántam őt. Egyre lejjebb vándorolt keze, és időt sem hagyva nekem, húzta arrébb a bugyimat az útból, és simított végig féltett kincsemen. Beleborzongtam az érzésbe. Majdnem összeestem, annyira jó volt. Alsó ajkamat beharapva próbáltam tompítani nyögéseim, amik egyre gyakrabban kúsztak fel a torkomon. Zelo nézte a reakciómat, és csak mosolygott rajta. Amint letekintettem, akármennyire nem akartam, de akkor is megakadt a szemem a közben egyre jobban éledező férfiasságán. Zelo ujjai gyorsabban mozogtak bennem. Vállába kapaszkodva próbáltam megállni. Körmeimet mélyen belevéstem, ami miatt néha felszisszent. Hirtelen leguggolt elém, és véglegesen megszabadítva a ruhadarabtól - ami már nem nagyon lehetett zavaró tényező - helyezte belém ujjait, és csókolt bele nőiességembe. Nyelve felfedezte azt, én pedig csak markolásztam a haját a jól eső érzések sorozatára.
Már attól sem féltem, hogy valaki benyit, annyira önkívületi állapotomba kerültem. Csak arra eszméltem fel, mikor már Zelo újra felegyenesedett. Úgy éreztem rajtam a sor, és végighúztam jó lassan ujjaim a büszkeségén. Letérdeltem elé, és lehúztam róla fürdőnadrágját, így elém tárult teljes méretében. Megfogtam férfiasságát, és felnéztem az éppen izgatottam engem bámuló Zelo-ra. Tekintetemet leemeltem róla, majd számba vettem szinte teljes hosszát. Egy hatalmas nyögés szakadt fel a torkából. A fejemet mozgatni kezdtem rajta, és nyelvemmel izgattam ahogy csak tudtam. Minden egyes mozdulatomnál hallatott egy elhaló morgást.
- ______! - nyögte nevemet
Abbahagytam tevékenységemet. Felmentem hozzá, és megcsókoltam, közben pedig kezem folyamatosan mozgott büszkeségén. Erősen megragadott csípőmnél fogva, és megfordított, így neki háttal voltam. Egyik lábamat felhúzta, és tartotta azt. Szabadon belém tudott így hatolni. Hatalmasat nyögtem az érzésre. A fellegekben éreztem magam. Nem tudtam mibe kapaszkodni, csak a csapba amit véletlen lenyomtam, és a víz szabad utat tört magának. Az izzadságot lemosva testemről gördültek le a vízcseppek egymás után. Forró bőrömhöz hozzáérve, szinte hidegnek tűntek. Nem érdekelt hogy csurom víz voltam én is, és valószínűleg Zelo is. Az üvegen az egybefüggő páraréteget a ráfröcskölt víz, és néha az én kezem szakította meg. Próbáltam az üvegen nem csúszós felületet találni, de jelen helyzetben ez lehetetlennek bizonyult. A hátam mögött a fiú szorosan tartott, és néha adott egy-egy kitartásra ösztönző puszit. Alul már úgy éreztem ég mindenem. Nyugtatásképpen próbáltam odarakni az egyik kezem, de nem enyhítette a fájdalmamat.
- M-mindjhárt! - lihegte a nyakamba
Lehunytam a szemem, és csak tűrtem az egyenletes mozgását. Egyszer csak kihúzódott belőlem, és meleg nedvét éreztem meg a fenekemen, ami lecsurgott a fájdalmas pontomon keresztül, egészen a lábamig. A víz még mindig folyt ránk. Óvatosan szembefordultam vele, ő a csempének támaszkodva próbálta rendezni légzését. Nagyon megterhelő volt ezt az egészet állva csinálni. Kapkodtam én is a levegőt, és meg se bírtam szólalni. A vizet elzártam. Elvált a csempétől, és magához ölelt. Az arcomra tapadt hajamat próbálta elrendezgetni, de én nem engedtem hogy eltávolodjon tőlem.
- Szeretlek! - suttogta
- Én is! - motyogtam
Fáradt tekintetemet ráemeltem, és felpipiskedtem egy apró csókért. A levegő már annyira forró volt, hogy oxigénhez is alig jutottunk, így kénytelen voltam kinyitni az ajtót. Magam köré csavartam egy törölközőt, Zelo meg csak felvette vissza a gatyáját.
- Maradj itt! - intettem neki, és óvatosan kinyitottam az ajtót, hogy körülnézzek van-e kint valaki
- Te mit művelsz? - kérdezte sejtető mosollyal
- Csak gondoltam ne bukjunk le! - mondtam halkan
- Bezártam az ajtót! - jelentette ki nemes egyszerűséggel
- Azt meg hogy? - kerekedtek ki a szemeim
- Elloptam a tanártól a kulcsot, hogy senki se zavarjon! - mosolyodott el
- Milyen kis előre látó valaki... - pusziltam arcon
Kivágtam az ajtót és haladtam a bejárat felé, annak érdekében, hátha meghallom hogyha valaki már ott toporzékol előtte. Nem hallottam senkit. Zelo megfogta mind a két kezem, és szembefordított magával.
- Ne hidd azt hogy te csak egy, egy éjszakás kaland voltál nekem! Sokat jelentesz számomra, és ezt már el is mondtam!
Megmosolyogtam őszinteségét.
- Te is nekem! - ránéztem az ajtóra - Nem akarod kinyitni? Még a végén tényleg lebukunk...
Zelo előkereste nagynehezen a kulcsot, és kinyitotta az ajtót. Kiment rajta, és meglepetten konstatálta, hogy én ugyanott állok.
- Gyere! - fogta meg a kezem és húzott a szobájába
- Még mindig nem lehet ezt! - néztem rá
- Az előbbit se lehetett... Nekünk már mindegy! - mosolyodott el
Befeküdt az ágyába, engem is magával rántva. Karjai közt feküdtem és úgy ragadott el az álom.
Szeretlek Zelo!