Sötét utca, kihalt városrész, egyedül a barátnőmmel SuDae-vel. Hazafelé tartottunk éppen egy buliból, ami már eléggé elfajult, így jobbnak láttuk lelépni még mielőtt bármibe belekeverednénk. Egy sötétebb utcába fordultunk be, aminek a végénél ha jól láttam három alak sétált felénk. Nem fordulhattunk vissza már, mert azzal még jobban feltűnőek lettünk volna. Csendben pásztáztuk a földet remélve, hogy nem csinálnak semmit mikor egymás mellé érünk. Hangosak voltak, baromkodtak mint amit ilyenkor mindenki csinál az éjszakai bulik után. Vészesen közel voltak már, mikor elkezdték nyomatni a hülye dumáikat. Én rájuk se néztem, azonban SuDae nem így cselekedett. Hirtelen megtorpant, és a meglepettségtől én se tudtam mást tenni.
- Ő az! - vigyorodott el az egyik SuDae-t méregetve
A többi is gúnyos mosolyra húzta a száját. Megragadták Su-t, és ráncigálni kezdték abba az irányba, ahonnan jöttek. Sikított is, ám a szájára tapasztotta az egyik a kezét, így tompítva segítség kérését. Próbáltam neki segíteni, ám a háromból egy, csak velem foglakozott. A kezeimet hátrafogta jó szorosan, és nem foglalkozott azzal sem hogy, hogy ráncigálom azért hogy engedjen el. Olyan volt, mint egy oszlop, amit nem lehet kidönteni. Semerre se mozdult. Ameddig én próbáltam megszabadulni, addig barátnőmet már elvonszolták mellőlem. Nagyon meg voltam rémülve, és tehetetlennek éreztem magam. Az is voltam.
Tett velem pár lépést előre a férfi, és mikor látta hogy a barátai megszerezték azt, amit akartak, a földre lökött teljes erejéből, és otthagyott. Arccal a földre estem, kezeimmel próbáltam tompítani esésem. Hallottam amint bevágják a kocsinak az ajtaját, és kerékcsikorgatva elhajtanak. Feltápászkodtam a földről, és csak sírtam. A sós könnycseppek marták az arcomon éktelenkedő sebet. Nem érdekelt az sem, csak az, hogy elrabolták a barátnőmet, és még csak azt az átkozott járművet se láttam amivel elvitték.
Próbáltam elindulni valamerre, a fal mellett kötöttem ki, aminek nekitámaszkodtam háttal. Arcomat a kezembe temettem, és hátamat végighúzva a hideg házoldalon csúsztam le guggolásba. Az utcában visszhangoztak szipogásaim. Néhány léptet hallottam meg közeledni. Felnéztem, és egy fiú állt előttem. Engem mért fel. Kicsit megszeppentem, és belém ragadt a lélegzet. Kezét felém nyújtotta segítségképpen a felálláshoz. Lassan és félve bár, de remegő kezemet belehelyeztem az övébe, és felálltam.
- Mi történt veled? - törte meg a csendet
- Nem fogsz nekem hinni úgysem... - kerültem a szemkontaktust
- Hidd el, hinni fogok neked! - szólt teljesen komolyan
- Huu - fújtam ki a levegőt - A barátnőmet elrabolták. - néztem a szemébe, már amennyire tudtam, mert csak egy nagyon halvány fény világította meg az arca néhány szegletét.
Egy arcizma sem rendült meg. Meg sem lepődött. Olyan volt, mintha tudta volna hogy ezt fogom mondani.
Megfogta a kezem, és kihúzott a fényre, hogy jobban megvizslassa arcomat.
- Ez elég csúnya! - fogta meg az államat, és úgy fordította azt az oldalamat a fény felé amin volt a - valószínűleg - horzsolásom
Csak bámultam gyönyörű szép barna íriszeit, ahogy azok az arcomat pásztázzák. Meg sem kérdezte mitől lett az olyan, amilyen. Különösebb figyelmet nem fordítottam ennek a furcsaságnak. Hirtelen olyan érzésem volt, mintha érintése égetne, és eltávolodtam tőle.
- Gyere velem! - fogta meg ismét a kezem, de én elrántottam azt
- Honnan tudjam, hogy te nem akarsz bántani? Nem is ismerlek!
- Ha rosszat akarnék azt már észrevetted volna! - volt valami abban amit mondott
Furcsamód nem ismertem, de valahogy bíztam benne. Tényleg nem úgy viselkedett mint aki bármelyik pillanatban kést ránt, és megöl...
- Hívom a rendőrséget! Már rég meg kellett volna tennem... - húztam elő a telefonomat
- Ácsi! - tolta arább a kezemet, amiben a készülék volt
- Most ez mi? Ha nem hívom őket, akkor a büdös életben nem lesz meg... - céloztam a barátnőmre - Na! - próbáltam ismét megtekinteni a telefonomat
Nagyon meg voltam lepve a reakcióján.
- Én elintézem! - kereste tekintetem
Nem szóltam, csak lassan belecsúsztattam a farzsebembe a készüléket, és meglepetten néztem a szemébe. Nagyon furcsa volt nekem, de nem féltem tőle.
- Haza akarok menni! - adtam hangot akaratomnak, így is terelve a témát a kb. majdnem egy perce tartó csendben
- Nem mehetsz haza! Nem leszel biztonságban, én vigyázok rád!
- Mi? - kerekedtek ki szemeim
- Ezt nem itt fogjuk megbeszélni... - nézett oldalra egy kicsit
Lehet hogy meggondolatlanul tettem amit tettem, de mentem vele. Egy fekete autóba ült be, ki se nyitva nekem az ajtót szállt be a járműbe, és mutogatott onnan nekem, ugyanis én megálltam jó 3 méterrel arrább.
Kelletlenül ültem be hozzá. A szemem sarkából láttam hogy engem néz, így kénytelen voltam ránézni.
- Öhm... Akkor most hova is megyünk? - érdeklődtem
- Majd meglátod! - vetette oda nekem, és be is indította a kocsit
Idegesen kifújtam a levegőt, és hátrahajtottam a fejem. Ott ültem egy idegen mellett, aki állítólag segíteni akar nekem. Miért? Gőzöm sincs. Talán ez volt a legfrusztrálóbb az egészben. A hab a tortán pedig az, hogy elraboltak egy embert - akit ha most nem is nézünk hogy a legjobb barátnőm - és még csak nem is jelentjük be. Életemben nem csináltam ekkora hülyeséget.
Már egy ideje kocsikáztunk, amikor megfordult a fejemben, hogy megkérdezem hogy mennyire van még messze az a hely amit, szintén nem tudok mi, de féltem hogy a fejemhez vágja hogy : "Majd megtudod!" vagy valami ehhez hasonló bunkóság.
Akármennyire szerettem volna, nem bírtam egyszerűen ébren maradni. Elnehezedtek pilláim, és már csak akkor nyitódtak ki, mikor egy hatalmas fékezés eredményeként majdnem lefejeltem a műszerfalat. A titokzatos idegenem száját elhagyta egy-két szépnek nem mondható szó, aztán mintha mi se történt volna hajtott tovább.
Nem is érdekelt hogy hol vagyunk már, mert biztos voltam benne hogy innen nem találok haza, mert úgy éreztem már nem ezen a kontinensen vagyunk.
Síri csend volt végig, ami nem volt nyomasztó, csak nem ezt szoktam meg. Néztem ki az ablakon, bár nem sokmi látnivaló volt így este. Annyira elbambultam, hogy észre se vettem hogy megérkeztünk, csak akkor zökkentem ki, mikor a karomon végigsimított lágyan egy kéz. Az érintés helyére kaptam a fejem, majd a fiúra aki engem nézett várva gondolom hogy kiszálljak vagy valami.
- Megérkeztünk! - nyomatékosította bennem
Feleszméltem, és kinyitottam az ajtót, amin sikeresen kikecmeregtem ugyanis szinte elfelejtettem állni, - kis túlzással - olyan régen elindultunk már. Körbenéztem, és egy elég csendesnek tűnő helyen voltunk. Kisebb házak voltak szerte-szét, és mi is egy ilyennek a kocsifeljáróján voltunk. Nem tudtam hogy mit csináljak, így csak bámultam megint ki a fejemből, mikor a szemem az éppen a házba tartó fiúra tévedt. Unott fejjel fordult felém.
- Neked a mániád, hogy nem mozdulsz semerre?
Megforgattam a szemem, és megindultam utána. Pár órája amikor találkoztunk tök rendes volt, de most meg olyan... bunkó velem. Csak szidni tudtam magam hogy eljöttem vele... akárhová, de nem volt más választásom ha már tud segíteni. Legalábbis azt mondta...
Bevezényelt a hálószobájába, ahol leültetett az ágyra. Megszeppenve néztem, ahogyan a fiú ki-be járkál a szobából, láthatóan valamit keresve. Mikor ismét egyedül hagyott, körülnéztem. Mit mondjak róla... Olyan igazi pasis helyiség volt, a többivel együtt amit láttam eddig. Látszott hogy egyedül él, már csak ha azt nézzük, hogy egy ágy van, bár az kétszemélyes.
- _______! - szólított a nevemen, minek hallatán nem kifejezés hogy meglepődtem
Ott állt az ajtóban, valószínűleg már ott lehetett egy ideje, mert még elkaptam a rosszalló tekintetét, ami utána átváltott kicsit feszültbe.
- Őőő... vagyis csak ülj le az ágyra, és maradj ott! - mondta tarkóját vakarva
Éppen csak annyi volt az eltérés amit mondott, és a valóság közt hogy álltam. Leültem ahogy azt mondta, és rá se néztem. Azon gondolkoztam hogy ki ő. Mint derült égből villámcsapás, úgy fúrta bele magát az elmémbe, és ki se akart onnan jönni.
Leült velem szembe, és maga mellé rakott valamit. Nem láttam mi az, hisz nem nagyon tudott érdekelni. Lágyan az arcomra helyezte kezét, és kényszerített hogy felé forduljak. A másik kezében már ott volt egy anyag, átitatva alkohollal. Nagyon megcsapta hirtelen az orromat.
Engedtem neki hogy a bőrömhöz érintse a gézt.
- A KURVA...!!! - hagyták el e szavak a számat, pedig tudtam volna még folytatni...
- Sss, muszáj! Ráadásul még koszos is. - csitítgatott
Kissé bekönnyeztem attól ahogy csípte az arcomat az az átkozott alkohol, de nem rinyáltam tovább. Óvatosan érintette hozzá minden egyes törlésnél. Csendben ültünk tovább, amit viszont én feszültnek éreztem, de az ő arcáról nem ezt lehetett leolvasni. Nyugalmat árasztott.
- Mi a neved? - tettem fel halkan a kérdést
Kénytelen voltam megkérdezni, mert ennyire nem tudtam róla semmit.
Kezét kicsit elhúzta az arcomtól, és válaszolt.
- Yoon Doojoon.
Kis szünet után szólaltam csak meg.
- Te meg ugyebár tudod az enyémet... - tettem megjegyzést
Újból törölt egyet-kettőt a sebemen, majd csak nézte azt, amiről szemei a az én íriszeimre vándoroltak.
- Köszönöm! - mosolyogtam rá hálásan
- Nincs mit. - állt fel, és hagyott ott
Nem tudtam eligazodni rajta, bár mondjuk lehet hogy az előbb bunkó voltam vele, de ő is megérthetné az én helyzetemet.
Utána mentem halkan, de sehol nem láttam, és még csak zajt se hallottam. Leültem a konyhában egy székre, várva hogy majd előbukkan. Igazából azt akartam tőle megkérdezni, hogy hol aludhatnék.
Az álmosság ismét legyőzött és kicsit megszunnyadtam, de csak azért kicsit mert Doojoon felébresztett.
- Miért itt alszol? Ott van bent az ágy. Gyere! - indult el
- Az ágyon? - kerekedtek ki a szemeim
- Az emberek azon szoktak aludni. - mosolyodott el egy kicsit, de csak mértékkel
Azért be kell valljam, nem volt annyira ellenemre az ötlet...
Szinte futottam utána a megváltást jelentő szobába. Még mielőtt elvetettem volna magam, megállított.
- Gondolom nem akarsz ebben a ruhában aludni...
Végignéztem magamon, és tényleg igaza volt. Táncsak nem kéne abban nyugovóra térni, amiben már vagy fél napja vagyok...
- Itt van ez, - nyomott a kezembe egy pólót - bocsi de nincs más, de ígérem hogy holnapra hozok neked ruhákat. De várj! - jutott eszébe valami
A szekrénybe turkált, míg végül meg nem talált egy nadrágot is, ami nem is tűnt nagynak.
- Tessék! Adta oda azt is
- Köszönöm! - haraptam be az alsó ajkam
Egy pillanatig kellet csak ránéznem, mire vette az adást.
- Jaaa, akkor... én... mindjárt jövök... - és becsukta maga után az ajtót
Megmosolyogtam azt, hogy láttam rajta kicsit zavarban volt. Jól is esett valamiért. Felhúztam magamra a pizsamául szolgáló ruhákat - amikbe jó melegem volt - és épphogy végeztem, már hallottam is a kopogást.
- Gyere! - szóltam neki
Miközben bejött, a ruháimat összehajtottam, és leraktam a földre jobb ötlet híján.
Befeküdtem az ágyba, és elhelyezkedtem. Doojoon odajött hozzám és végigsimított a hajamon. Nagyon zavarba jöttem.
- Jó éjt! - fordult sarkon, és ment volna el
- Hova mész? - lepődtem meg
- Kimegyek a kanapéra aludni.
- Miattam nem alszol itt? Maradj légyszíves! - néztem rá könyörgő szemekkel
Szinte láttam ahogy a fejében mennyi minden kavarog.
- Biztos? - kérdezte halkan
- Teljesen! - feleltem
Lekapcsolta a villanyt, és hallottam ahogy az ágy másik végében megszabadul a ruháitól, amik halk suhogással értek földet. Oda se mertem nézni.
Éreztem ahogy besüpped mellettem a matrac. Olyan volt, mintha égetett volna tekintete hátulról, ezért megfordultam hogy megnézzem.
- Jó éjt! - suttogtam, mikor találkoztam a halványan, de látható szempárjával
- Viszont!
Megmagyarázhatatlan érzéssel magam körül ragadott el az álom.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése